A szarvasgomba


A szarvasgombát mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott róla. De csak viszonylag kevesen kóstolták, mert a szarvasgomba, mint a luxusételek „non plus ultrája” terjedt el, épült be a köztudatba.
Szeretnék néhány tévhitet eloszlatni, ami esetleg az emberek fejében kavarog ebben a témában.
Most abba nem mennék bele, hogy milyen és hány fajta szarvasgomba létezik, és található meg nálunk, akit ez érdekel, itt elolvashatja.
Először talán az áráról pár szó. Egy kiló szarvasgomba manapság (2009 nyara), úgy harminc és ötvenezer forint között mozog, minőségtől függően. Ez sok. Elismerem ez valóban nem kevés, de ne felejtsük el azt a tényt, hogy nem egy gombapörköltet kell nekünk ebből főznünk. A szarvasgomba inkább fűszer, mint alapanyag. Egy négy személyre főzött rizottóba, mondjuk három-öt dekánál (ami nagyjából egy dió nagyságú darab), nem kell több. Ennyi bőven megízesít egy nagyobb mennyiségű ételt. Ezt cirka egy ezres alatt megkaphatjuk, ami a többi hozzávalóval együtt, mondjuk háromezer forint. Ennyiből, négy személy ehet egy fenséges, elképesztően jó ízű rizottót. Így talán nem is annyira elérhetetlen luxuscikk, vagy burzsoá csökevény a szarvasgomba.
A szarvasgomba fenséges ízéről és mindent átható illatáról is beszélnék/írnák, de nincs mit. Nem igazán lehet leírni, mert semmi másra nem hasonlít (egyszer próbáltam leírni, és akkor azt mondtam, hogy „talán a nedves avar eső után, és a frissen lehántott tejes kukorica illatának keveréke”. De ez csak egy gyenge próbálkozás volt). Ezt csak tapasztalás útján ismerhetjük meg, és akkor az ember azonnal vagy megszereti, vagy nem. Itt nincs középút. Ha elsőre nem fog meg az íz, valószínű később sem fog. Nem kell a szarvasgombát sem túlmisztifikálni, sokaknak nem jön be. Ha viszont rákattanunk, nincs visszaút.
A szarvasgombát, mindig a főzés/sütés végén adjuk az ételhez, azt nagy hőnek kitenni nem szabad, mert aromáinak alkotóelemei „termolabilisak” azaz hőre érzékeny, elveszíti azt. Ezért is tekinthetjük inkább fűszernek. Salátára, húsokhoz, mártásba, szószokba, tésztára egyaránt használhatjuk. Képes a legegyszerűbb, legpóriasabb ételt is mennyei magasságokba emelni. Sőt, minél egyszerűbb ízekkel párosítjuk, annál jobb formáját hozza.
Személyes tapasztalatom, hosszas kísérletezések után, hogy a legjobb társítás a szarvasgomba és a tojás. Egy egyszerű pirítóson tálalt franciásan készített rántotta, jócskán megszórva hajszálvékonyra szelt szarvasgombával, az egyik legfinomabb étel amit valaha ettem...
Sajnos a szarvasgombát hosszasan tárolni nem lehet. Ha megvettük, egy-két napon belül használjuk fel, különben elveszíti az íze és illata nagy részét. Addig is tartsuk egy légmentesen záródó üvegben, rizottórizsben, vagy tojások között, hogy átitassa azt az aromájával, és így később is élvezhetjük a zamatát.

Szarvasgombás receptjeimet itt találhatod!

4 megjegyzés:

Reni írta...

Nagyon izgatja a fantáziám, de soha nem láttam még sehol itt Fehérváron :( A férjem meg sajnos allergiás a gombákra... egyszer úgyis kipróbálom.

Ma éjszaka azt álmodtam, hogy anyukám egy ismerősétől kaptam egy hatalmas kosár szépséges zöldséget és gyümölcsöt, valamint egy darab szarvasgombát... :D

Bombadil Toma írta...

nem tudom mit jelent az álmoskönyv szerint szarvasgombával álmodni...:)) de érdemes kipróbálni ha még nem kóstoltad. most van a szezonja, talán felétek is könnyebb hozzájutni.
én is reménykedem, hogy hamarosan hozzájutok megint valamennyihez, mert már nagyon kívánom:))

Névtelen írta...

Ha hidegen sajtolt olivaolajba belereszeled a szarvasgombát, hónapokig lehet használni. Az olaj átveszi a gomba-aromát és nagyon finom fűszervajat lehet készíteni, illetve salátákba is kitűnő

Bombadil Toma írta...

Nagyon nem ajánlom az olajba beletenni, belereszelni a szarvasgombát, az a botulizmus melegágya. Amúgy sem veszi át az ízét igazán, kár lenne érte. A fűszervaj már jobb megoldás. :)

Rendszeres olvasók